Bahrein: A nap felénél a Red Bull még nem lépett pályára

A bahreini teszt első napjának délelőttje sokban tükrözte a két hete Jerezben látott összképet. Eddig a Mercedes motorral szerelt autók a legaktívabbak, míg a Red Bull és a Toro Rosso még pályára sem lépett.

A helyi idő szerint 9, magyar idő szerint 7 órára kijelölt kezdést a szervezők fél órával elcsúsztatták, mert néhány pályabíró nem állt a helyén időben. Ez a rövid közjáték után a mezőny 9:30-kor megkapta a zöld jelzést, és ezúttal több autó is készen állt már arra, hogy azonnal megtegye első installációs körét a pályán. A szabad kijárás azonban csak néhány pillanatig tartott, hiszen Fernando Alonso Ferrarija sűrű füstöt kibocsátva néhány kanyart követően megállt. A spanyol kis idővel később önerőből vissza tudta vezetni az autót a bokszba, így a leállás nem tartott sokáig, és fél órával később már ő maga is a pályán volt ismét.

 

A kétszeres bajnok autóját a délelőtt folyamán végigkísérte egy szokatlan műszaki hiba, ami azonban nem volt kihatással a teljesítményre. Az autó pozícióját érzékelő szenzor nem működött megfelelően a Ferrariban, így a pálya nem minden szektorában adott jelzést Alonso részidőiről.  A körvégi eredmények persze nem vesztek el: a spanyol 21 kör megtétele után a 4. helyen áll a tabellán az első négy, azaz a késleltetés miatt három és fél óra elteltével.

A délelőttöt tempó tekintetében a Mercedes motorral felszerelt autók uralták. A McLarennel Kevin Magnussen érte el a legjobb, 1:39:224-es köridőt, őt pedig a Mercedesszel Lewis Hamilton, valamint a Force Indiával Nico Hülkenberg követte.

 

A nyilvánosság előtt első alkalommal lépett pályára a Lotus Romain Grosjean vezetésével, aki eddig 7 kört teljesített az E22-vel. A Renault csapatai közül a Caterhamnek volt legkevesebb gondja, hiszen a tesztpilótájuk, Robin Frijns már 29 kört gyűrt bele az autóba.

Nem beszélhetnek azonban problémamentes délelőttről a Red Bull és a Toro Rosso garázsában, hiszen eddig egyik csapat autója sem lépett pályára, tovább fokozva ezzel a jerezi aggodalmakat. A két csapat késlekedése azonban az Autosport jelen lévő újságírójának értesülése szerint ezúttal sokkal inkább saját maguk, mintsem a Renault hajtáslánca miatt történik. A Red Bullnál annyit mondtak, hogy csak egy rövid csúszásra számítanak, amíg néhány új elemet felhelyeznek az autóra, míg a Toro Rosso rejtélyesen csak annyit közölt, jelenleg is próbálják a pályára juttatni az autót, de pontosan nem tudják megmondani, erre mikor kerülhet sor legkorábban.

 

A nap első felét Adrian Sutil megállása zárta le a pálya első kanyarjában, ami újra előcsalogatta a piros zászlókat. A Sauber pilótája volt az, aki a legtöbb, szám szerint 34 kört teljesítette addig a pontig.

 

Állás a szerdai nap féltávjánál:

 


#
Versenyző
Csapat
Idő
Hátrány
Kör
1
Kevin Magnussen
McLaren
1:39.224 

14
2
Lewis Hamilton
Mercedes
1:39.464 
+0.240
30
3
Nico Hulkenberg
Force India
1:39.923 
+0.699
26
4
Fernando Alonso
Ferrari
1:41.115 
+1.891
21
5
Adrian Sutil
Sauber
1:42.849 
+3.625
34
6
Robin Frijns
Caterham
1:44.337 
+5.113
29
7
Romain Grosjean
Lotus
1:44.832 
+5.608
7
8
Felipe Massa
Williams


3
9
Jules Bianchi
Marussia


2
10
Sebastian Vettel
Red Bull


0
11
Danyiil Kvjat
Toro Rosso


0

This entry was posted in HU and tagged by News4Me. Bookmark the permalink.

About News4Me

Globe-informer on Argentinian, Bahraini, Bavarian, Bosnian, Briton, Cantonese, Catalan, Chilean, Congolese, Croat, Ethiopian, Finnish, Flemish, German, Hungarian, Icelandic, Indian, Irish, Israeli, Jordanian, Javanese, Kiwi, Kurd, Kurdish, Malawian, Malay, Malaysian, Mauritian, Mongolian, Mozambican, Nepali, Nigerian, Paki, Palestinian, Papuan, Senegalese, Sicilian, Singaporean, Slovenian, South African, Syrian, Tanzanian, Texan, Tibetan, Ukrainian, Valencian, Venetian, and Venezuelan news

Leave a Reply