A bahreini pálya vezetője hangsúlyozta, hogy idén is nagyon komolyan veszik a biztonság kérdését.
A Bahreini Nagydíjon sajnos évek óta központi kérdés a futam, a csapatok és a nézők biztonsága, mivel a 2011-es arab tavasz óta sem csendesedtek el az utcai megmozdulások a szigetországban. Abban az évben el is kellett halasztani a Formula-1-es futamot, de azóta is mindig sok az ellenző. A szahíri pálya vezetője leszögezte, hogy oda fognak figyelni a biztonságra: „A terveink az általunk végzett kutatómunkán és az elmúlt évek eseményei során szerzett tapasztalaton alapszanak” – idézi szavait az olasz La Gazzetta dello sport.
A 2014-es futamnak is sok az ellenzője, a hírek szerint folyamatos F1-ellenes tüntetések várhatóak a a napokban, az Arabian Business pedig arról számolt be, hogy az ellenzés arra biztatja a bahreinieket, hogy égessék el a jegyeiket, és szabotálják a versenyt hirdető plakátokat. Az ügyben megszólaló parlamenti képviselő, Ahmed Al Saati nem aggódik: „A világ minden táján vannak konfliktusok, de ez nem jelenti azt, hogy be kell tiltani, vagy le kell állítani olyan sporteseményeket, melyeknek ezekhez semmi köze.”