Nico Rosberg elsőségével zárult a bahreini teszt első napja. A Mercedes versenyzője mögött Nico Hülkenberg és Fernando Alonso végzett. Korán véget ért a Caterham gumitesztje.
Délutánra is megőrizte elsőségét Nico Rosberg a kétnapos bahreini teszt nyitónapján. A Mercedes német versenyzője fél másodpercet faragott délelőtti leggyorsabb idején, viszont nem csupán köridők, de 120 körével a megtett körök terén is ő volt a legjobb kedden.
Mögötte a Force Indiát vezető honfitárs, Nico Hülkenberg maradt a második – legjobb ideje jó négy tizeddel maradt el Rosbergétől. Hülkenberg összesen 68 körig jutott, délután főként hosszabb etapokat teljesített.
A harmadik Fernando Alonso majd’ egy másodperccel maradt el a bahreini verseny második helyezettjétől. A spanyol Ferrarija délelőtt egyszer megáll a pályán, a nap végére 67 kör került a neve mellé. A Scuderia a délelőtt folyamán a közepes keverékű gumikon körözött, csapata aerodinamikai méréseket végzett, majd a mechanikai beállítási munkálatokkal foglalatoskodott. A csapat jelentése szerint elsősorban az autó egyensúlyán igyekeztek ma javítani, különösen a kanyarkijáratokon. Délután főként rövidebb etapokat futott a kétszeres bajnok.
Mindössze 0,012 másodpercen múlt, hogy ne Kevin Magnussen neve kerüljön a lista harmadik helyére. Kedden a McLaren dán újonca volt az egyetlen, aki Rosbergen kívül át tudta lépni a 100 körös határt. Őt a mindössze 28 kört teljesítő Valtteri Bottas követte a Williamsszel, majd némi meglepetésre Max Chilton foglalta el a hatodik helyet Marussiájával.
A Red Bull Daniel Ricciardóval tesztelt a mai napon, 1:38,326 másodperces köre meglehetősen messze van a nap legjobb idejétől. Az ausztrált egy orosz, a szuperlicencéért hajtó Szergej Szirotkin követte a sorban, aki a délután folyamán hosszú etapokat teljesített. A fiatal versenyző neve mellé ma 75 kör került, ami valamivel több, mint egy teljes versenytáv.
Amilyen jól indult, olyan rosszul ért véget a Caterham napja. A zöldek munkáját ma a Pirelli határozta meg, Robin Frijns ugyanis gumitesztet hajtott végre. Délelőtt megtett 63 köre után délután azonban egy hidraulikai hibát észleltek autóján, minek következtében a holland teszter már pályára sem tudott hajtani. Paul Hemberyék holnap a Williamsszel és a Mercedesszel folytathatják a munkát – vélhetően azon új gumikeverékekkel, melyeket délután most nem volt módjuk próbára tenni.
Pastor Maldonado Lotusával ismét komoly (motor)gondok adódtak. A Lotus versenyzője a nap során mindössze 16 alkalommal ért körbe. Legjobb ideje viszont még így is elég volt a sereghajtó Danyiil Kvjat megelőzéséhez.
A teszt szerdán folytatódik, a körözés magyar idő szerint reggel 8 órakor veszi kezdetét, s délután 16 óra 30 percig tart majd.
A bahreini teszt első napjának végeredménye
Csapat
Idő
Kör
1.
Nico Rosberg
Mercedes
1:35,697 mp
120
2.
Nico Hülkenberg
Force India
1:36,064 mp
68
3.
Fernando Alonso
Ferrari
1:36,626 mp
67
4.
Kevin Magnussen
McLaren
1:36,634 mp
101
5.
Valtteri Bottas
Williams
1:37,305 mp
28
6.
Max Chilton
Marussia
1:37,678 mp
60
7.
Daniel Ricciardo
Red Bull
1:38,326 mp
91
8.
Szergej Szirotkin
Sauber
1:39,023 mp
75
9.
Robin Frijns
Caterham
1:40,027 mp
63
10.
Pastor Maldonado
Lotus
1:40,183 mp
16
11.
Danyiil Kvjat
Toro Rosso
1:40,452 mp
67