A Formula-1 vezetője, Bernie Ecclestone nyitott az iránt, hogy a Bahreini Nagydíj újra szezonnyitó futamként szerepeljen a versenynaptárban.
A bahreini pálya vezetője, Zayed Alzayani elmondta, szeretné, ha a királyság versenye újra szezonnyitó futam lenne – ahogyan ez 2006-ban és 2010-ben is volt -, melytől Ecclestone nem zárkózott el.
“Megtehetjük, úgy gondolom, miért ne?” – mondta el Ecclestone. “Melbourne visszakerült a naptár elejére, mert Ausztrália hosszú ideje szezonnyitó futamot rendezett és szerette volna ezt megtartani. Meg kell vizsgálni a helyzetet.”
Alzayani a riportereknek elmondta, szeretné, ha Bahrein szezon előtti tesztnek is otthont adna és a szezonnyitó versenyt is itt rendezzék akár már a jövő évtől.
“Jó kezdete ez a szezonnak, lehetőséget biztosít arra, hogy a csapatok több időt töltsenek itt, több ismeretet szerezzenek, megtudják hogyan reagálnak az autók az új abroncsokra, a szabályokat megismerjék, a pilóták felvehetik a ritmust. De a döntés nem kizárólag tőlünk függ. 2014-ről beszélünk, de még túl korai a jövő évi naptárat emlegetni. Nyitottak vagyunk.”
Ecclestone azt is elmondta, hogy a Brazil Nagydíj nagy valószínűséggel a közeljövőben Sao Paulóban marad. Annak ellenére, hogy a Formula-1 vezetője jelezte, amennyiben nem modernizálják a létesítményeket, akkor a sport nem látogat el a brazil helyszínre, Ecclestone közölte, már kész terveket kapott Sao Paulo polgármesterétől.
“Egy levelet kaptam tőle. Most garantálta, hogy az egész létesítmény modernizálásra kerül, amely jó. Hosszú ideje várunk erre. Ha Sao Paulo elvégzi amit ígért, akkor nem fogunk máshová költözni.”