Eredmény:
Magyarország–Bahrein 30–15 (16-6)
A magyar csapat már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést, rendkívül hatékony védekezéssel akasztotta meg a bahreini támadásokat. Ennek eredményeként a 22. percig mindössze egyetlen gólt kapott, miközben 14-et dobott. A vendégek a második találatukat követően a harmadikat és a negyediket is gyorsan megszerezték, ezzel tízgólosra csökkentették a különbséget, amely aztán a szünetig megmaradt.
A második félidőre kiegyenlítettebbé vált a játék, többször fejeztek be támadást eredményesen a bahreiniek, ezzel együtt továbbra is a magyarok irányítottak, és fölényes győzelmet arattak.
A válogatott keret pénteken kezdte meg a közvetlen felkészülést a január 12-én kezdődő kontinenstornára. A térdsérülésből még nem teljesen felépült Nagy László további kezeléséről hétfőn orvosi konzílium dönt, és azt követően dőlhet el, hogy a jobbátlövő részt vehet-e az Eb-n.
Mocsai Lajos együttese a spanyolokkal, az izlandiakkal és a norvégokkal szerepel majd azonos csoportban.
A felkészülési mérkőzések további menetrendje:
december 30.:
Magyarország–Bahrein, Szigetszentmiklós 11.00
Provident-kupa, Gyöngyös:
január 3.:
Magyarország–Csehország 17.00
január 4.:
Magyarország–Fehéroroszország 13.00
január 5.:
Magyarország–Lengyelország 13.00