Heikki Kovalainen elismerte, hogy minden gondolata akörül forog, hogy hogyan is térhetne vissza az F1-be jövőre.
// ]]
A Caterham csütörtökön bejelentette, hogy Bahrein és Spanyolország után a Belga és az Olasz Nagydíj pénteki első szabadedzésén is lehetőséget ad a tapasztalt finn pilótának, Heikki Kovalainennek. Kovalainen szerint a döntés oka az volt, hogy a csapat mérnökei kíváncsiak voltak az ő véleményére is a legutóbbi fejlesztésekkel kapcsolatban. A finn pilóta szerint így ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de ő továbbra is eltökélten készül a visszatérésre.
„Ez egy hosszú év volt” – nyilatkozta Kovalainen a finn Turun Sanomatnak Spában. „Bár nem vezettem, ennek ellenére egy jobb kapcsolatot építettem ki a csapattal. A kapcsolatom Tony Fernandes-zel és a többiekkel is most nagyon jó.”
A Caterhamtől az év végén menesztett Kovalainen a korábban az ügyeit intéző IMG menedzser ügynökséggel is szakított, mert az volt a meggyőződése, hogy az IMG rombolta le a lehetőségét annak, hogy 2013-ban is a Caterhamnél folytathassa a munkát. „A legfontosabb dolog, hogy visszatérjek a versenyzéshez. De azt nem tudom megmondani, hogy erre van esélyem, vagy nincs. Ha ismét a pénzről szólna a dolog, akkor a visszatérés esélye nem az én kezemben lenne. Mindenki ismeri a helyzetem. Nem pénz által érkeztem meg az F1-be, és ha kapnék egy szponzort, akkor is abból magamnak húznék hasznot.”