Red Bull, Renault: Bahrein lesz a mi első tesztünk

Renault, Red Bull

A bahreini az első igazi teszt a Renault számára – véli a franciák motormérnöke, Rémi Taffin. A szakember az Auto Motor und Sportnak jerezi problémáikról beszélt.

Hosszas várakozás és szerelés után a tesztnap felénél végre a Red Bull, majd egy órával később a Toro Rosso autója is pályára gördült a négynapos tesztnek otthont adó Bahreinben. Miután a Renault partnercsapatait három hete Jerezben számos technikai probléma hátráltata, a francia gyártó abban bízik, ha nehézkesen is, de végre ők is nekikezdhetnek az érdemi munkának.

„Nem állítom, hogy minden problémát megoldottunk, de már kézben tartjuk a dolgokat, amik Jerezben még hátráltattak minket. Most már legalább az alapunk megvan, amivel körözni tudunk. Bahrein lesz a mi első tesztünk. Természetesen most újabb gondokkal is szembesülhetünk, de mindenképpen előre kell lépnünk az alapokról” – magyarázta Rémi Taffin az Auto Motor und Sport munkatársának Bahreinben.

A német lap azt is megtudta, hogy Jerezben a franciák legfőbb problémája az volt, hogy képtelenek voltak feltölteni az energia-visszanyerő rendszerek (mozgási és hőenergia) elemeit. A gondot az energiatárolók közötti kapcsolat meghibásodása okozta: a rendszer minden hibajelzésnél kikapcsolt. Az AMuS szerint három hete a Caterham csupán annak köszönhette, hogy több kört tudott megtenni a többi renault-s csapatnál, mert véletlenül jól működő csomagot fogtak ki. A Renault számára Spanyolországban további problémát okozott, hogy a turbófeltöltőt és a motort sem sikerült összehangolniuk, ami további hibákhoz és az egyes rendszerekről nyert adatok összekuszálódásához vezetett.

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója mindeközben elismerte, csapatuk jerezi szenvedéséért ennek ellenére nem a Renault a felelős. „Ha nem lettek volna gondok a hajtáslánccal, Jerezben még akkor sem tudtunk volna sokat körözni. Ez a mi hibánk is volt. A borítás alatt túlmelegedett minden. Bahreinbe viszont két megoldást is magunkkal hoztunk, melyek a segítségünkre lehetnek” – mondta az osztrák.

Sebastian Vettel négyórás várakozást, valamint a Red Bull és a Renault vezetőinek megbeszélését követően délben végül pályára vitte az RB10-est, amellyel eddig a hatodik legjobb időt autózta. Nem sokkal 13 óra előtt aztán a Toro Rosso is kigördült a garázsból, az olajszivárgás miatt kényszerpihenőn lévő Danyiil Kvjat egyelőre egyetlen installációs kört futott.

This entry was posted in HU and tagged by News4Me. Bookmark the permalink.

About News4Me

Globe-informer on Argentinian, Bahraini, Bavarian, Bosnian, Briton, Cantonese, Catalan, Chilean, Congolese, Croat, Ethiopian, Finnish, Flemish, German, Hungarian, Icelandic, Indian, Irish, Israeli, Jordanian, Javanese, Kiwi, Kurd, Kurdish, Malawian, Malay, Malaysian, Mauritian, Mongolian, Mozambican, Nepali, Nigerian, Paki, Palestinian, Papuan, Senegalese, Sicilian, Singaporean, Slovenian, South African, Syrian, Tanzanian, Texan, Tibetan, Ukrainian, Valencian, Venetian, and Venezuelan news

Leave a Reply