Rekord mennyiségű pénzdíjat osztottak ki a csapatoknak

Annak ellenére, hogy a Formula-1-es csapatok a tavalyi év után rekordmennyiségű pénzdíjat kaptak, a csapatok pénzügyi válsága tovább húzódik – írja elemzésében az Autoweek.

Miután Bahrein visszatérésének és Austin érkezésének köszönhetően a Formula-1 történetének leghosszabb versenynaptárát teljesítették a csapatok, a pénzdíjaik is magasabbak lettek minden korábbinál – csak a két helyszín által fizetett díj 66 millió dollárt tett ki. Összességében a Formula-1 majdnem 12 százalékos növekedést ért el a világgazdasági folyamatok ellenére.

A Delta 2 cég profitja, mely a helyszínek által fizetett jogdíjakból és a közvetítések bevételeiből származik, 1,18 milliárd dollár volt 2012-ben, s ennek 63 százaléka került kiosztásra a konstruktőri bajnokság első tíz helyezettje közt. A jövő héten nyilvánosságra kerülő jelentések szerint a csapatoknak kifizetett összeg a tavalyinál nyolc százalékkal magasabb, 751,8 millió dollár, ami a 2007-eshez képest például több mint kétszáz százalékos növekedést jelent.

Az Autoweek azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a növekvő díjazás ellenére egyre több csapat van pénzügyi válságban – 2012 végén három év után először ismét megszűnt egy csapat, a spanyol HRT. Martin Whitmarsh néhány hónappal ezelőtt elárulta, a jelenlegi tizenegy csapat közül heten is komoly nehézségekkel küzdenek, míg Bernie Ecclestone a minap úgy nyilatkozott, hogy két istállónak igen komoly anyagi gondjai vannak annak ellenére, hogy a Lotus és a Sauber helyzete a keleti, illetve orosz befektetőknek köszönhetően megoldódni látszik.

A 63 százaléknyi pénzdíj kiosztása három részben történik. Az F1 működési profitjának 47,5 százalékának fele az első tíz csapat közt egyenlő mértékben kerül szétosztásra, a másik fele pedig a konstruktőri bajnokságban elért helyezéseik függvényében. A 2012-t megelőző négy év legjobb csapatai, a Ferrari, a McLaren és a Red Bull egy további, legalább százmillió dollár mértékű díjazáson osztoznak, melyet az elmúlt évek konstruktőri helyezései alapján kapnak, s emellett a Ferrarit egy külön, legalább 62,2 millió dolláros díj illeti meg azért, mert ők az egyetlen csapat, melyek 1950 óta a Formula-1-ben szerepelnek.

A kisebb csapatok számára az is kockázatot jelent, hogy amennyiben az F1 bevétele csökken, akkor az ő profitjuk is ezzel együtt csökken. A három konstruktőri bónuszból részesülő csapatnak, a Ferrarinak, a McLarennek és a Red Bull Racingnek, jogában áll elhagyni a sportágat, ha az F1 profitja 715 millió dollár alá esik, de ez a veszély nem fenyeget, hiszen tavaly például 400 millióval lépte túl a bevétel ezt a határt. Persze ez a többi, nehézségekkel küzdő csapat helyzetét nem befolyásolja…

This entry was posted in HU and tagged by News4Me. Bookmark the permalink.

About News4Me

Globe-informer on Argentinian, Bahraini, Bavarian, Bosnian, Briton, Cantonese, Catalan, Chilean, Congolese, Croat, Ethiopian, Finnish, Flemish, German, Hungarian, Icelandic, Indian, Irish, Israeli, Jordanian, Javanese, Kiwi, Kurd, Kurdish, Malawian, Malay, Malaysian, Mauritian, Mongolian, Mozambican, Nepali, Nigerian, Paki, Palestinian, Papuan, Senegalese, Sicilian, Singaporean, Slovenian, South African, Syrian, Tanzanian, Texan, Tibetan, Ukrainian, Valencian, Venetian, and Venezuelan news

Leave a Reply