Mark Webber bízik benne, hogy a két csalódott futam után a következő versenyeken visszanyeri formáját.
Webber nem tudott célba érni Sanghajban, majd a hetedik lett Bahreinben, 45 pont hátrányba került a világbajnokságot vezető csapattársával, Sebastian Vettellel szemben. Az ausztrál pilóta úgy gondolja, egyik futamon sem volt szerencséje és bízik benne, a következő versenyeken visszanyeri formáját.
“Bahreinre úgy tekintek, mint az év mélypontja, különösen mivel ez Kína után következett, amely nyilvánvalóan nehéz hétvége volt. Az időmérő edzésig Kínában minden jól ment és Bahreinben megsérült a futam elején a padlólemez a hármas kanyar kijáratánál. Innentől kezdve nehéz versenyem volt. Úgy gondolom, jó lehetőség innen újrakezdeni. Néhány pontot elszalasztottam, de még sokat szerezhetek. Korábban nyertem Barcelonában, Monacóban, Silverstone-ban, a Nürburgringen és a Hungaroringen, így a jó formám hamarosan visszatér. Lehet erről beszélni, de én kimegyek a pályára és meg is valósítom. Nagyon a bajnokság elején járunk és szeretném megtenni a szükséges lépéseket, ez a cél.”
A Pirelli új kemény keveréket szállít a Spanyol Nagydíjra, amely szélesebb működési tartományban dolgozik, de Webber szerint ez nem nyújt extra előnyt a Red Bull számára.
“Azt hiszem, ha bármilyen autóval kiesel a működési tartományból, akkor a dolgok nem működnek. Bár nem hiszem, hogy sokkal érzékenyebb autóval rendelkezünk, mint a többi csapat. Azt hiszem ha nem vagy az élen és nem megfelelő a sebességed, akkor az emberek már úgy gondolják sz*rban vagy. Ha a Force India, vagy valaki más a hatodikról a tízedik helyre esnek vissza senki nem jegyi meg. Minket sokkal jobban figyelnek, de azt hiszem ez relatív és a csapatok nagyon hasonlóak, ami az autó érzékenységét illeti.”