A pápa beszéde Guinea, Lettország, India és Bahrein új szentszéki …

A Szentatya csütörtökön délelőtt közös beszédet intézett a négy ország új szentszéki nagyköveteihez, szeretettel köszöntötte őket és az általuk képviselt népeknek Isten kegyelmét kérte ahhoz, hogy békében és jólétben élhessenek. A négy nagykövet közül három nő, nevezetesen Fatoumata Balde, Guineát képviseli,  Veronica Erte Lettországot, míg Indiát Smita Purushottam. Mind a három hivatásos diplomata ötven év alatti, a lett Veronica Erte Magyarországon képviselte hazáját 2009 és 2012 között. A Bahreini királyság nagykövete Muhammad Adul Ghaffar, 69 éves karrier diplomata, 2015 óta párizsi nagykövet, ott van székhelye is.

A konfliktusok és terrorizmus szaporodásával szemben a világon növekszik az erőszakmentesség eszméje, mely támogatásra szorul a béke munkálása érdekében – mondta Ferenc pápa a négy új szentszéki nagykövetnek, akik most mutatták be kormányaik megbízólevelét.

Az erőszakkal szemben új lelkiismeret van érlelődőben  

A végéhez közeledő évben sajnálatos módon megsokszorozódtak a konfliktusok és az erőszakos cselekmények, de van egy jó hír is. „Ez a helyzet a lelkiismeretekben egyre több erőszakmentes, sőt spirituális és morális reakciót váltott ki. Ez az, amit mi akarunk, és amit éltetnünk kell a rendelkezésünkre álló eszközökkel és mindenkinek sajátos felelőssége szerint” – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Embertársaink és a környezet kölcsönös kapcsolata

 A katolikus egyház a maga területén azért fáradozik, hogy elterjessze a világon a megbocsátás és a megbékélés szellemét. Ezt teszi most különösképpen az Irgalmasság  Jubileuma alkalmával. Konkrétan arról van szó, hogy legyőzzük a közöny globalizációját, mely sajnos korunk egyik negatív irányzata. Szükséges ezért az együttműködés, hogy a világban kibontakozhasson a szolidaritás kultúrája. Ennek a növekvő közönynek egyik fő oka az egyensúlytalan humanizmus, melyben az ember elfoglalta Isten helyét és így a különböző bálványok áldozata lett. A rendkívül súlyos ökológiai válság is ebből az egyensúlyát elveszítő antropológiából fakad. Az Isten, az embertársak és a természet iránti közöny összefügg egymással és egymást csak erősíti. Fontos ezért egy megújult humanizmus, mely visszahelyezi az embert a Teremtővel, a többiekkel és a teremtéssel megvalósuló helyes kapcsolatába.

Védelmezzük a gyöngébbeket

Ferenc pápa szerint az említett kihívásokban döntő szerepet játszanak a média eszközök, melyek manapság rendkívüli mértékben befolyásolják a személyes és társadalmi magatartásformákat. Továbbra is az egyik legfontosabb feladat az iskolákba történő invesztálás állandó kapcsolatban a családokkal és a társadalmi környezettel, keresve az együttműködést az oktatás-nevelés megerősítésére, mivel ez rendkívül meggyöngült különböző országokban. A pápa konkrét gesztusokat kért az elesettek számára, mint a migránsok, foglyok, munkanélküliek és a betegek. „A most zajló jubileumi évben sürgető felhívást intézek az államok felelőseihez, hogy konkrét tettekkel segítsék azokat a testvéreinket, akik munka, föld és hajlék nélkül maradtak.”

Vallásszabadság

A négy nagykövethez intézett beszédében a pápa végül köszöntését küldte Guinea, Lettország, India és Bahrein katolikusainak arra kérve őket, hogy lojálisan működjenek együtt honfitársaikkal az egész társadalom közös java érdekében. Hozzátette még azt is, hogy ezt a küldetésüket annál inkább képesek lesznek betölteni, minél inkább elismerik teljes vallásszabadságukat.

 (ik)

This entry was posted in HU and tagged by News4Me. Bookmark the permalink.

About News4Me

Globe-informer on Argentinian, Bahraini, Bavarian, Bosnian, Briton, Cantonese, Catalan, Chilean, Congolese, Croat, Ethiopian, Finnish, Flemish, German, Hungarian, Icelandic, Indian, Irish, Israeli, Jordanian, Javanese, Kiwi, Kurd, Kurdish, Malawian, Malay, Malaysian, Mauritian, Mongolian, Mozambican, Nepali, Nigerian, Paki, Palestinian, Papuan, Senegalese, Sicilian, Singaporean, Slovenian, South African, Syrian, Tanzanian, Texan, Tibetan, Ukrainian, Valencian, Venetian, and Venezuelan news

Leave a Reply