Bicskén már Bahreint skandáltak

Elvonultak a pályaudvarról, a rendőrök nem tudták visszatartani a tömeget

Bán Károly – 2015.09.05. 01:54 –

„Csütörtök este kimentem a bicskei vasútállomásra, ahol a Keletiből elindult menekülteket leszállították a vonatról – számolt be lapunk publicistája, Lovas István –, s arról érdeklődtem az ott tartózkodó külföldi újságíróknál, miért nem kérdezik meg Obamától, Merkeltől vagy az unió vezetőitől, hogy a gazdag arab országok, Omán, Bahrein és az Egyesült Arab Emirátusok miért nem fogadja be a menekülteket? Visszakérdeztek, ki vagyok, s amikor bemutatkoztam, az egyik német tévétársaság embere már németül, azt gondolván, hogy a nyelvüket nem beszélem, megjegyezte, ez egy fasiszta disznó, aki antiszemita lapokban írogat.”

A történetnek ma délelőtt folytatása volt a bicskei állomáson, ahol Lovas nyugati televíziósoknak újra feltette a kérdést: „Miért Magyarországról hazudoznak beszámolóikban, miért nem javasolják a bevándorlóknak, menjenek például Bahreinbe.” A felvetése akkora sikert aratott a jelen lévő több száz szerencsétlen ember körében, hogy a tömeg kórusban kezdte skandálni: Bahrein, Bahrein. „Ezt követően két tévétársaság is interjút kért tőlem” – mesélte Lovas István.

A nap krónikájához tartozik még, hogy két-háromszáz illegális bevándorló kitört a bicskei vasútállomásról. Az MTI beszámolója szerint a rendőrök nem tudták feltartóztatni a tömeget. A migránsok aztán a vasúti sínek mentén haladtak tovább, Győr irányába. Ötvenen Budapest felé indultak. Egy 51 éves pakisztáni férfi összeesett az állomáson, az életét nem tudták megmenteni.

This entry was posted in HU and tagged by News4Me. Bookmark the permalink.

About News4Me

Globe-informer on Argentinian, Bahraini, Bavarian, Bosnian, Briton, Cantonese, Catalan, Chilean, Congolese, Croat, Ethiopian, Finnish, Flemish, German, Hungarian, Icelandic, Indian, Irish, Israeli, Jordanian, Javanese, Kiwi, Kurd, Kurdish, Malawian, Malay, Malaysian, Mauritian, Mongolian, Mozambican, Nepali, Nigerian, Paki, Palestinian, Papuan, Senegalese, Sicilian, Singaporean, Slovenian, South African, Syrian, Tanzanian, Texan, Tibetan, Ukrainian, Valencian, Venetian, and Venezuelan news

Leave a Reply