Bahrein betiltotta a tüntetéseket

Shaikh Rashid bin Abdullah Al Khalifa bahreini belügyminiszter hétfői nyilatkozatában a szabad véleménynyilvánítással  és az emberi jogokkal való visszaéléssel vádolta az országban 2011 eleje óta tiltakozó csoportokat, ezért a nemzetbiztonság és egység megszilárdulásáig bármilyen  felvonulást illegálisnak minősített a kormány, amelyeket szigorú jogi szankció követ ezentúl. 2011-ben három hónapos szükségállapotot Read more [...]

Chandhok nem bánta meg az F1-es karrierjét

Távol az F1-tőlA 28 esztendős pilóta a 2010-es Bahrein Nagydíjon mutatkozott be a Forma-1-ben a Hispania F1 Racing Team színeiben. Karun Chandhok nagy önbizalommal és bizakodva vágott neki az új kalandnak, de hamar rá kellett eszmélnie arra, hogy a sorozatban súlyos pénzeket kell fizetnie azért, hogy a folytatásban is lehetőséget kapjon a versenyzésre.Chandhok az első 10 versenyhétvégét követően elhagyta a spanyol csapatot, majd 2011-rea a Team Lotus-hoz Read more [...]

Championship: arab kézbe kerül a nagy múltú Leeds United

 A GFH Capital hivatalos közleményben tudatta, hogy átveszi a Leeds United irányítását. A cég annak ellenére csak most erősítette meg szerepvállalását, hogy Szalem Patel és David Haigh – a vállalat két vezetője – már a legutóbbi három Leeds-mérkőzésen is képviseltette magát. Érdekesség, hogy a GFH Capital kedden Twitter-üzenetben gratulált a Leedsnek az Everton elleni Ligakupa-győzelemhez. „Szép munka volt Leeds. Nagyszerű győzelem” – olvasható Read more [...]

Bahreinben a rendőrség szétzavarta az ellenzék tüntetését

A Bahrein-i királyi rendőrség pénteken szétzavarta a síita ellenzék tüntetését, amelyet a fővárosban, Manamában tartottak meg ”Szabadságot a foglyoknak” és ”Tisztességes bíróságot akarunk” feliratú plakátokkal fellépve. A rendőrség könnygázt vetett be, amely feloszlatta az ellenzéket.2011 elején a kis királyságot tüntetések rázták meg, amelyeket a tunéziai és egyiptomi példák ihlettek. Erre válaszul a hatóságok erőszakot alkalmaztak. Több tucat ember Read more [...]

Bahrein – Marad az ellenzékiek elleni súlyos ítélet – Galamus

MTI 2012. szeptember 4., kedd 11:12 Egy bahreini fellebbviteli bíróság kedden helybenhagyta 20 ellenzéki ítéletét, köztük nyolc ismert aktivista életfogytiglani börtönbüntetését - közölte a védelem egyik ügyvédje. Megfigyelők szerint a keddi határozat várhatóan kiváltja majd nemzetközi emberi jogi szervezetek tiltakozását. A királyságban több mint másfél éven át voltak zavargások, a lakosság többségét alkotó síiták a szunnita uralkodó rezsim ellen fordultak, Read more [...]

Irán visszautasítja az öböl menti országok belügyeibe való … – Galamus

MTI 2012. szeptember 4., kedd 10:25 Irán visszautasította kedden azt a vádat, hogy beavatkozna a Perzsa-öböl menti arab országok belügyeibe, hozzátéve: ezek a szomszédok vádaskodásaikkal csak el akarják terelni a figyelmet saját népük követeléseiről. "Ezek régi és hiábavaló vádak. Indítékuk kevésbé a valóság, mint az, hogy ne kelljen kielégíteni a lakosság társadalmi követeléseit. Ismételgetésük nem fogja megváltoztatni a térségbeli valóságot" - szögezte Read more [...]

Az All Stars volt a sztár

Makszuti Anetta, az ifjúsági Európa-bajnokságon szerzett bronzéremért járó emlékplakettelA nőknél mondhatnánk azt, hogy jó az öreg a háznál, de azért elég nagy merészség és felelőtlenség lenne a 33 éves Mirković Brigittát és a két 26 évest: Recskó Emmát és Tápai Évát öregnek titulálni – azt, hogy az All Stars névre keresztelt csapat milyen fölényesen nyerte meg a tornát, az is bizonyítja, hogy a 2012/2013-as idényben a Szekszárdot erősítő Recskó Read more [...]

Az Öböl Menti Együttműködési Tanács békés hatalomátadást sürget … – Galamus

MTI 2012. szeptember 3., hétfő 1:35 Békés hatalomátadást sürgettek Szíriában vasárnap a Perzsa-öböl menti arab monarchiák, egyben felszólítva Iránt, hogy szüntesse be a belügyeikbe való beavatkozást. Az Öböl Menti Együttműködési Tanács hat tagállama (Szaúd-Arábia, Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Omán, Katar és Kuvait) vasárnap külügyminiszteri szinten tanácskozott Dzsiddában. A szaúd-arábiai városban tartott összejövetel végén a résztvevők felszólították Read more [...]