Kézilabda: simán vertük Bahreint

A magyar csapat már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést, rendkívül hatékony védekezéssel akasztotta meg a bahreini támadásokat. Ennek eredményeként a 22. percig mindössze egyetlen gólt kapott, miközben 14-et dobott. A vendégek a második találatukat követően a harmadikat és a negyediket is gyorsan megszerezték, ezzel tízgólosra csökkentették a különbséget, amely aztán a szünetig megmaradt.

A második félidőre kiegyenlítettebbé vált a játék, többször fejeztek be támadást eredményesen a bahreiniek, ezzel együtt továbbra is a magyarok irányítottak, és fölényes győzelmet arattak.

A válogatott keret pénteken kezdte meg a közvetlen felkészülést a január 12-én kezdődő kontinenstornára. A térdsérülésből még nem teljesen felépült Nagy László további kezeléséről hétfőn orvosi konzílium dönt, és azt követően dőlhet el, hogy a jobbátlövő részt vehet-e az Eb-n.

Mocsai Lajos együttese a spanyolokkal, az izlandiakkal és a norvégokkal szerepel majd azonos csoportban.

Felkészülési férfi kézilabda-mérkőzés:

Magyarország – Bahrein 30-15 (16-6)
Szigetszentmiklós, 2000 néző. Vezette: Bonifert, Oláh.
Magyarország: Mikler – Harsányi G. 1, Ancsin 4, CSÁSZÁR 5/2, Zubai Sz. 2, Nagy K. 1, Vadkerti A. 2. Csere: TATAI (kapus), Schuch, Ilyés 1, Gulyás P. 1, BÁNHIDI 1, Mocsai T. 2/1, LÉKAI 4, Varsandán M. 1, Szöllősi Sz. 2, Szalafai, ZDOLIK 3. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos.
Bahrein: Altavel – Eid 2, M. Kader 3/1, Sihibab, al-Samahei 1, A. Kader, Szadek.Csere: Dzsalil (kapus), Husszein 2, Baham, Makabi, MADAN 4, al-Szalatna 2, Merza, Juszef, Habib 1. Szövetségi kapitány: Szalah Buskiju.
Hétméteres: 3/3, ill. 1/1.
Kiállítás: 8 perc, ill. 12 perc

Mocsai Lajos: “A felhozó meccsen, amelyből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, húsz percig nagyszerűen védekeztünk. Sok játékos, az újonc Bánhidi Bence is pályára léphetett. A támadójátékunkat még össze kell rakni.”

Szalah Buskiju: “Csapatom a nyáron játszott legutóbb tétmérkőzést, és három-négy kulcsjátékosunk hiányzott, ami meg is látszott az első félidei gyenge teljesítményünkön. Harminc gólt kaptunk a nagyon erős magyaroktól, de ez nem sok. A lőtt góljaink száma viszont sajnos igen kevés.”

A felkészülési mérkőzések menete:

december 30.: Magyarország – Bahrein, Szigetszentmiklós 11.00

Provident Kupa, Gyöngyös:
január 3.:
Magyarország – Csehország 17.00
január 4.: Magyarország – Fehéroroszország 13.00
január 5.: Magyarország – Lengyelország 13.00

 

Forrás: szegedma.hu

This entry was posted in HU and tagged by News4Me. Bookmark the permalink.

About News4Me

Globe-informer on Argentinian, Bahraini, Bavarian, Bosnian, Briton, Cantonese, Catalan, Chilean, Congolese, Croat, Ethiopian, Finnish, Flemish, German, Hungarian, Icelandic, Indian, Irish, Israeli, Jordanian, Javanese, Kiwi, Kurd, Kurdish, Malawian, Malay, Malaysian, Mauritian, Mongolian, Mozambican, Nepali, Nigerian, Paki, Palestinian, Papuan, Senegalese, Sicilian, Singaporean, Slovenian, South African, Syrian, Tanzanian, Texan, Tibetan, Ukrainian, Valencian, Venetian, and Venezuelan news

Leave a Reply