Negyvenöt katona halt meg Jemenben

Korábban az emírségek erőihöz tartozó huszonkét katona haláláról szólt a jelentés.

Rakétabecsapódás

A Szaúd-Arábiába menekült Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnök kormányához hű jemeni biztonsági erők tisztviselőinek közlése szerint a katonák akkor vesztették életüket, amikor egy, a húszi fegyveresek által kilőtt rakéta csapódott egy fegyverraktárba Marib tartományban. Húszi tisztviselők megerősítették, hogy a lázadók valójában kilőttek egy Tocska (Pont) típusú szovjet rakétát.

Ez volt a szövetséges erők soraiban a legtöbb áldozattal járó veszteség a művelet kezdete óta.

Múlt héten nyomultak be Jemenbe

Jemenben hónapok óta harcolnak egymással az Irán támogatását élvező húszi síita lázadók és az előlük külföldre menekült Hádi elnök erői. Szaúd-Arábia a felkelők visszaszorítása érdekében nyolc arab ország támogatásával márciusban légi hadműveleteket indított.

Az al-Arabíja hírcsatorna múlt héten arról számolt be, hogy szaúdi szárazföldi csapatok hatoltak be Jemen területére, az ott dúló belháború kirobbanása óta először. Rijád katonáinak a szomszédos országba vezénylésével el akarja tántorítani a húszi lázadókat attól, hogy Szaúd-Arábia területére lőjenek. A szaúdi erők néhány kilométer mélyen nyomultak előre az észak-jemeni Szaada tartományban.

A héten növekedett a harci cselekmények száma Marib tartományban, miközben a szemben álló felek egy kritikus csatára készülnek. A jemeni kormányerők tisztviselői közölték, a tervek szerint Marib majd al-Dzsavf tartományból üldöznék ki a húszikat. Ezek után Szaada tartomány, a húszik de facto fellegvára ellen indítanának offenzívát.

This entry was posted in HU and tagged by News4Me. Bookmark the permalink.

About News4Me

Globe-informer on Argentinian, Bahraini, Bavarian, Bosnian, Briton, Cantonese, Catalan, Chilean, Congolese, Croat, Ethiopian, Finnish, Flemish, German, Hungarian, Icelandic, Indian, Irish, Israeli, Jordanian, Javanese, Kiwi, Kurd, Kurdish, Malawian, Malay, Malaysian, Mauritian, Mongolian, Mozambican, Nepali, Nigerian, Paki, Palestinian, Papuan, Senegalese, Sicilian, Singaporean, Slovenian, South African, Syrian, Tanzanian, Texan, Tibetan, Ukrainian, Valencian, Venetian, and Venezuelan news

Leave a Reply