Szaúd-Arábia után Bahrein és Szudán is megszakította kapcsolatait …


Nyomtatóbarát változat

El-Manáma |

Egy nappal Szaúd-Arábia után hétfőn a vele szövetséges Bahrein és Szudán is megszakította, az Egyesült Arab Emírségek pedig korlátozza diplomáciai kapcsolatait Iránnal.

 “Válaszul a Szaúd-Arábia teheráni nagykövetsége és meshedi konzulátusa ellen elkövetett barbár támadásokra (…) a szudáni kormány bejelenti, hogy azonnali hatállyal megszakítja diplomáciai kapcsolatait az Iráni Iszlám Köztársasággal” – olvasható a külügyminisztérium hétfői közleményében.

Az al-Ekhbariya szaúdi tévécsatorna azt közölte, hogy Szudán a nap folyamán kiutasította az iráni nagykövetet.

A bahreini lépésről nem sokkal korábban Isza al-Hamadi, a médiaügyekért felelős bahreini miniszter számolt be. “Bahrein úgy döntött, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait az Iráni Iszlám Köztársasággal és felhívja a diplomáciai képviselet személyzetét, hogy hagyják el a királyság területét 48 órán belül” – hangzott el a BNA állami hírügynökségtől.

A bahreini szunnita királyság szerint a négy éve belpolitikai viszályt okozó, több politikai szabadságot követelő bahreini síitákat Irán támogatja.

Tavaly októberben Bahrein hazahívta iráni nagykövetét, és utasította az iráni nagykövetség ügyvivőjét a királyság 72 órán belüli elhagyására az ország belügyeibe való “folyamatos iráni beavatkozás” miatt. A bahreini külügyminisztérium akkori közleménye szerint az “iráni beavatkozás” alatt azt értik, hogy Teherán támogatja a terrorizmust az országban, félrevezető médiakampányaival erőszakra uszít, és mások mellett fegyverekkel, robbanószerekkel és kiképzéssel támogatja a királyságban tevékenykedő milíciákat.

A nap folyamán az Egyesült Arab Emírségek állami hírügynöksége azt jelentette, hogy az ország diplomáciai kapcsolatait gazdasági kapcsolatokra korlátozzák Iránnal. Az emírségek külügyminisztériuma pedig közölte, hogy teheráni nagykövetüket visszahívták. A döntést szintén Iránnak a Perzsa-öböl arab államainak belügyeibe történő folyamatos beavatkozásával indokolták.

Ezek a diplomáciai lépések Irán és Szaúd-Arábia viszonyának feszültté válása közepette születtek. Teherán és Rijád viszonya azután romlott meg drámai mértékben, hogy Szaúd-Arábiában szombaton terrorizmus vádjával – több tucat másik ember mellett – kivégeztek egy síita főpapot is, akinek lefejezése hatalmas felháborodást váltott ki számos országban. Irán, Libanon és Irak síita vallási és politikai vezetői bosszúval fenyegettek. Feldühödött tüntetők pedig szombat éjjel megtámadták a szunnita királyság teheráni nagykövetségét és egyik konzulátusát az északkelet-iráni Meshedben.

Nyomtatóbarát változat

This entry was posted in HU and tagged by News4Me. Bookmark the permalink.

About News4Me

Globe-informer on Argentinian, Bahraini, Bavarian, Bosnian, Briton, Cantonese, Catalan, Chilean, Congolese, Croat, Ethiopian, Finnish, Flemish, German, Hungarian, Icelandic, Indian, Irish, Israeli, Jordanian, Javanese, Kiwi, Kurd, Kurdish, Malawian, Malay, Malaysian, Mauritian, Mongolian, Mozambican, Nepali, Nigerian, Paki, Palestinian, Papuan, Senegalese, Sicilian, Singaporean, Slovenian, South African, Syrian, Tanzanian, Texan, Tibetan, Ukrainian, Valencian, Venetian, and Venezuelan news

Leave a Reply