Újabb Müpa-koprodukció a Közel-Keleten

2013. február 27. szerda, 18:10

Idén Bahrein fővárosa, Manama lesz az arab turisztika fővárosa. Az egész éves programsorozat a nemrégiben átadott bahreini nemzeti színházban, Hisham Gabra egyiptomi komponista Ibn Battuta – Az arab utazók hercege című új művével nyitott hétfőn este.
A 14. században élt, arab Marco Polóként aposztrofált utazó kalandjait 190 zenész és táncos elevenítette fel. A produkció színpadra állításában az Enana szíriai táncszínház és a Wroclawi Filharmónia Zenekara mellett Káel Csaba kreatív producerként, Szendrényi Éva díszlettervezőként működött közre, a Művészetek Palotája műszaki csapata pedig a produkció kivitelezésében vett részt. A művet maga a zeneszerző vezényelte, a főbb szerepekben az arab világ ünnepelt művészei léptek fel.

A bahreini új nemzeti színház az arab világ harmadik legnagyobb kulturális intézménye a kairói és az ománi operaház után. A több mint ezer személyes épület terveit az Ezeregyéjszaka meséi inspirálták, korszerű infrastruktúrája nagyszabású színházi, opera- és koncertelőadások megvalósítását teszi lehetővé.
Az eseményen az arab világ kormányzati képviselői, vezető kulturális, turisztikai és gazdasági szakemberei mellett részt vett Bahrein miniszterelnöke, Kalifa bin Szalman al-Kalifa sejk is.
A Művészetek Palotájának ez már a harmadik koprodukciója volt a Közel-Keleten. Tavaly márciusban az Ománi Királyi Operaházban Mozart Szöktetés a szerájból című művét a Magyar Állami Operaházzal közösen mutatták be, 2012 októberében pedig a katari Dohában Verdi Aida című operájának bemutatásában vettek részt a milánói Scalával közösen.

Ez a cikk a  támogatásával jött létre (x)

This entry was posted in HU and tagged by News4Me. Bookmark the permalink.

About News4Me

Globe-informer on Argentinian, Bahraini, Bavarian, Bosnian, Briton, Cantonese, Catalan, Chilean, Congolese, Croat, Ethiopian, Finnish, Flemish, German, Hungarian, Icelandic, Indian, Irish, Israeli, Jordanian, Javanese, Kiwi, Kurd, Kurdish, Malawian, Malay, Malaysian, Mauritian, Mongolian, Mozambican, Nepali, Nigerian, Paki, Palestinian, Papuan, Senegalese, Sicilian, Singaporean, Slovenian, South African, Syrian, Tanzanian, Texan, Tibetan, Ukrainian, Valencian, Venetian, and Venezuelan news

Leave a Reply